Az első év nagyon fontos a baba életében, ez az időszak azzal telik, hogy igyekszik irányítása alá vonni a főbb izomcsoportokat, hogy felüljön, másszon, felálljon és végül járni kezdjen. a baba fejlődésének már ebben a szakaszában is sokat tehetünk, a testi és szellemi fejlődéséhez a szülői impulzusok létfontosságúak. A mozgás örömét nem kell megtanítani a kicsiknek, hiszen az velük születik, a szülőknek csak a lehetőséget kell megteremteni, hogy felfedezzék a körülöttük lévő világot.
A gyermek egyre újabb és újabb dolgokat tanul meg és ebben mi már nagyon korán a segítségére lehetünk. A babák 3 hónapos koruktól, jól érzik magukat hasonló korúakból álló csoportokban, élvezik, hogy hallják és látják egymást.
A vidám légkörben folytatott játékos foglalkozások kedvezően hatnak a szülő és a gyermek érzelmi kapcsolatára is. Foglalkozásainkon megmutatjuk, hogyan lehet a gyerekekkel játszani, miközben olyan tevékenységeket is belefoglalunk, melyek bizonyos motoros képességeket stimulálnak a megfelelő fejlődési szakaszban.
Lehetőséget biztosítunk, hogy hasonló korú gyerekek és szüleik rendszeresen találkozzanak. a találkozók alkalmasak a gyakorlatok ismétlésére éppúgy, mint egyszerű beszélgetésekre. Remek lehetőség a korai szocializációra, ha a gyermek más picikkel is kapcsolatba kerül.